Page 101 - Roma rapszódia

mindnyájan egyetértünk abban, hogy sok-sok kezelés után képes leszel normálisan beszélni.
Mária és Sztefán döbbenten hallgattak. Sztefán megragadta új anyukája kezét és sírásban tört ki. Máriának is folytak a könnyei, és ebbe a sírásba öntötte az elmúlt események során felgyülemlett sok feszültséget.
Az orvos mosolygott.
– Azt hittem, hogy jó hírt hoztam, maguk pedig sírnak. Ott hagyhatjuk a tumort, ha úgy akarják. – Elnevette magát. – Csak viccelek, ez jó hír. Különben sem kell sietnünk. Pár hétbe telik, mire mindent megszervezünk. Térjenek vissza a mindennapokba és várják, mit hoz a jövő!
**** *
Iván a kávézóban üldögélt Gyokovity úrral. Sok-sok kérdés kavargott a fejében. Próbálta feldolgozni a nap eseményeit. Az idős ember megszólalt:
–Reménykedem és imádkozom, hogy a te korosztályod másként viszonyuljon a jövőhöz. Én ortodox vagyok, de nem járok templomba, csak húsvétkor. Úgy gondolom, ha Isten azt akarta volna, hogy vallásos legyek, akkor nem engedte volna, hogy itt szülessek. Tőlem ne várjon többet.
Iván bólintott, de ebben a fejmozdulatban nem volt beleegyezés, sem rendreutasítás, inkább együttérzés. Ivott a kávéjából.
– Hát, hálásak lehetünk, hogy nem az a fontos, mi mit tehetünk Istenért, hanem hogy Ő mit tesz értünk. Ez a kulcskérdés. – Mosolyogva folytatta: – Szeretném megköszönni önnek, hogy megmutatta a temetőt. Furcsa, hogy a holttesteket nem a muzulmán temetőbe vitték. Kell lennie egy ilyennek a közelben.
100