Page 6 - Roma rapszódia

1
A halál szaga
A saját testszaga hányásra ingerelte. Összevert, szétzúzott arccal lökték a puha, sötét földre, annak íze összekeveredett a szájában a saját vére ízével. Összetört fogai a nyelvéhez tapadtak, az orrát ismeretlen támadója öklével zúzta be. Az az idegen, aki behatolt legintimebb testrészébe és megfosztotta őt a tisztaságától, amelyet oly féltve őrzött, hogy egy napon azt férjének ajándékozza.
Közvetlen mögötte lágyan és halkan csobogott a patak. De jó lenne tisztára mosni magát! Még az a gondolat is átfutott a fején, hogy ha képes lenne rá, odakúszna. Bárcsak belefulladhatna!
A ruhái cafatokban lógtak róla. Úgy feküdt erőtlenül, mint egy rongybaba, amelyet a család kutyája szétmarcangolt majd a szoba sarkába dobott. A jobb szeme be volt dagadva, nem tudta kinyitni, a homlokából vér szivárgott. Támadójának utolsó brutális tette az volt, hogy elővette kését, és keresztet hasított a gyenge bőrbe, ily módon „szentesítve” gonosztettét.
Megmaradt fél szemével házuk felé nézett. Testét fájdalom kínozta, mégis leste az ajtót, amely mögött nem is olyan régen még nevetés és zene hangzott. Szüleivel élt ott: édesapjával, aki imádta őt, édesanyjával, aki kicsit ugyan konzervatív volt, mégis inkább barátnői, mint anya-lánya kapcsolat volt köztük. És ott volt még gyönyörű húga és kedves kisöccse, Hamid, akit szinte saját fiaként szeretett, és nem mint testvérét. Néma csend áradt most a kis házból. Mintha a pokol árnyai lapulnának a valamikor barátságos ajtó mögött.
5