Page 61 - Roma rapszódia

A levélben ezt olvasta: ”Imádkozom érted, és hogy tanulmányozd a Bibliát, amit Neked adtam. Eszembe jutott valami. A Bibliában van egy gyönyörű történet két emberről, akik szeretik egymást, s a leírás azt példázza, hogyan szeret Isten bennünket, embereket. A címe: Énekek éneke. Ugyanaz a kiadás az enyém, mint a tied, tehát a 643. oldalon megtalálod a következőket: »Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön...«”
Jászmina nem hitt a szemének. Ez az ő álma! Újra és újra elolvasta. Honnan tudhatta Iván? Lehetséges, hogy Isten beszélt hozzá? Folytatta az olvasást. Megint megindultak a könnyei, amikor Iván azt írta, hogy nem lehetnek együtt, és ha ő úgy dönt, hogy valaki máshoz megy feleségül a táborból, akkor ő azt kívánja, hogy mindketten ismerjék meg Jézust.
Ez megdöbbentette. Nem értette, hogy mire céloz, de vissza- visszatért ahhoz a részhez, ahol a gerléről beszélt. Odaszaladt az ágyához, levette a kis polcról a Bibliát, és kikereste azt az oldalt. És ott volt előtte, világosan, érthetően.
**** *
– Ivi, szia én vagyok.
Iván elmosolyodott, hogy nővére a gyermekkori becenevén
szólította.
–Úgy gondoltam, rögtön felhívlak, mert épp most néztem
a híreket, és a te táborodról volt szó. Nem hallottam az egész történetet, de egy párról tudósítottak, és olyasmit mondtak, hogy bár messze vannak az otthonuktól, Nádzsi és Jászmina Ahmedovity mégis reménykednek a jövőben, vagy ilyesmi. A fickónak teljesen összetörték az arcát. Drága Iván, ők azok?
60