Page 62 - Roma rapszódia

– Igen, ezek ők. – Iván sírással küszködött. – Ó, Mária, ez nagyon fáj, annyira szerettem – suttogta rekedten.
Nagyot sóhajtott, Mária pedig a szeretetéről biztosította, és arról, hogy mennyire megérti. A háttérben hallatszott, ahogy Sztefán egy szomorú dallamot fúj a furulyáján.
Iván letette a kagylót, s leroskadt a földre az ágya mellett. Öklével verte a matracot.
– Nem igazságos, ez nem igazságos! Istenem, nem igazságos! Miért engedted meg, hogy beleszeressek, amikor tudtad, hogy nem kerülhetünk össze? – Az ágyra csapott. – Ha te lennél az én fiam, én sohasem engedném meg, hogy ez történjen veled.
A gát átszakadt, és lelke legmélyéből tőrt elő a sírás. Jászmina nevét ismételgette újra meg újra.
**** *
Jászmina ölében a Bibliával olvasott. Lapozgatott a könyvben, mert tudta hogy valahol ott rejtőzik a válasz. Mélyen és személyesen találkozott a természetfelettivel. Most már tudta, hogy Isten valóban létezik és él. Tudta, hogy Ő szólt bele az életébe az álomban és Iván levele által, ez nem lehetett véletlen. Rájött, hogy Isten Ivánt és a Bibliát használta, és ez a keresztény Isten, ez a Jézus valahogyan valóságos volt minden bonyodalom ellenére. Azt is megértette, hogy mindennek köze van ahhoz is, ahogy egy ideje rádöbbent: ő nem jó, ahogy eddig hitte magáról, Isten szeme másként látja. Az volt hát a kérdés: „Most mit tegyek? Mit kezdjek ezzel az információval, hogy jobban megértsem?”
Kinézett az ablakon. Hallotta a zeneszót és az ünneplést Nádzsi és a felesége tiszteletére. Ismét kinyitotta a Bibliáját, de az annyira vastag volt, tele nevekkel és helyekkel, hogy nem értette. De eszébe
61