Page 60 - Roma rapszódia

12
Sötétség
Nádzsi kiáltozva rontott be Jászmina szobájába:
–Megtalálták a feleségemet és a fiamat! Megtalálták a
feleségemet és a fiamat! Idehozzák őket!
Térdre rogyva zokogott. Azokra a barátaira gondolt, akik soha
többé nem lehetnek együtt a szeretteikkel. Jászmina könnybelábadt szemmel vigasztalta, és vele együtt örült. Nádzsi felnézett rá, az arca torz volt és összetört. Jászmina a gondolataiban olvasott.
– Azt fogja mondani a feleséged, hogy soha ilyen jól nem néztél ki. Nádzsi felegyenesedett, de még folytak a könnyei.
Az egész tábor összegyűlt, hogy lássák a megható találkozást.
Megjelentek a tévékamerák, s egy rövid időre mindenki félretette saját bánatát, hogy együtt örülhessenek, hiszen sokan élték át ugyanazt, amit Nádzsi és felesége. Egymást átölelve zokogtak. A nő végigtapogatta férje arcát, megcsókolta a sebeit, és egyre sírt. A kisfiú hozzájuk simult, ölelte apját, akiről már azt hitte, hogy örökre elvesztette.
A riporter így zárta le a megható jelenetet:
– Itt van tehát Nádzsi és Jászmina Ahmedovity, férj és feleség a menekülttáborban, otthonuktól messze, de ha a jövőre gondolnak, telve reménnyel.
**** *
Jászmina lassan nyitotta ki Iván levelét. Mosolygott és sírt, miközben a kedves bevezető sorokat olvasta. De hirtelen elakadt a lélegzete.
59