Page 32 - Dr Lovas Gyöngyi Apgar10. (könyv)
P. 32
A másik Nagy Miért, az üzleti oktatáshoz tartozik, amit nem mertem
elkezdeni, talán mert nem éreztem ugyanazt az alázatot, mint a testünk
rendbetétele esetében. Most már érzem. Mert azt szeretném, ha az orvosok,
akik kiváló és jól képzett szakemberek (igen, a magyar orvosokra
gondolok!), nem fásulnának bele abba, ami általában történik a magyar
“betegség- ügy” kapcsán, kiégnek, külföldre mennek. Vagy elvállalják az
ötödik mellékállást is, mert …
egyszerűen azért, mert nem vállalkozók a szó nemes értelmében. Mitől is
lennének azok, hiszen nem tanítja őket erre senki…? A vállalkozás igenis
egy szakma, ezt mindig is tudtam. És most már eljutottam oda, hogy
merem tanítani, megszűnt a sikertől való félelmem, felülírtam, nincs okom,
hogy ne akarjam.
Igen, nagy falatnak tűnik. De szép feladatnak is egyben. Állítólag az
elefántot is meg lehet enni. Falatonként. Ez a másik Nagy Miért.
Hogyan írtam felül a félelmemet? A történet izgis nagyon, kicsit
pszichológiás, de hatékony.
A paradigmákat (berögzött, tudatalatti tartalmakat) nem lehet csak
úgy kicserélni, hanem sok-sok megerősítéssel felül lehet írni ezeket.
Hosszú idő és sokszor kell hallani egy bizonyos gondolatot, hogy
bekerüljön a tudatalattiba. Ugyanúgy, mint ahogy gyerekkorunkban
sokszor hallhattuk a negatívat, és beépült, most pedig felülírjuk.
Brian Tracy-t elég gyakran hallgatom, és már szépen berögzült mantra lett
nálam lassan ez az ellenszer- mondat: “Képes vagyok rá, és kizárólag én
vagyok a felelős!”
És minden reggel írom a céljaimat, bizony! Ezt is tőle tanultam.
Aztán még hallgatok mást is, az autóban “háttérszövegként” nagyon sokat.
Ilyen Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata (B. B. egy teljesen
racionális ember, egy hídépítő mérnök eredetileg egyébként) és Louise L.
Hay megerősítő mondatai, ez utóbbi csak 14 perces. Akár napi szinten is
meg lehet és meg is kell ezeket hallgatni, sok berögződött és nem oda való
tartalom felülíródik általuk, azt tapasztaltam, hogy működik. Mai napig
megteszem, ha szükségét érzem, nem fáj nekem.
32