Page 104 - Roma rapszódia

6
Az Úr adta, az Úr vette el
Jászmina és Szlavica a kórházhoz közel egy kávéház előtt ültek. Nem volt senki a közelükben, így némaságuk senkinek sem tűnt fel. Szlavica lassan és elszántan szívta a cigarettáját, mintha az lett volna az utolsó. Hosszan bámulta a kifújt füstöt, mintha barátjától búcsúzna.
Jászmina szólalt meg először.
– Annyira sajnálom, nagyon nagyon sajnálom. Hogy érzed magad? Szlavica szemébe könnyek gyűltek. Halkan válaszolt:
– Valósággal lezsibbadtam, de most félek, ordítani szeretnék és
kirohanni a világból.
Jászmina megfogta a kezét. Szlavica újra szívott egyet a
cigarettából és folytatta:
– Ez azért van, mert bűnt követtem el, és Isten meg fog ölni a
bűneim miatt. Mindig is tudtam, hogy ilyesmi fog velem történni. Jászmina ismét megszorította a kezét.
– Nem tudom, erre mit mondjak, Szlavica. Azt viszont tudom,
hogy Isten befogad a szeretetébe, és ha te is akarod, édesapádként fog gondot viselni rólad.
Szlavica keserűen mosolygott.
– Az apa szó nem vonzó számunkra. Az én apám 8 éves koromban kezdett engem molesztálni.
Jászmina elpirult.
– Isten nem olyan, mint egy földi apa, hanem mennyei. Ő csak jót és helyeset tud tenni.
103