Page 106 - Roma rapszódia

tudta, hogy az máris alapvetően megváltoztatta az életét.
– Nagyon jók a hírek az egészségi állapotodról – szólt kedvesen.
Sztefán bólintott és mosolygott.
Dárkó gyengéden megfogta Mária kezét.
– Sztefán, úgy megszerettelek, mintha a saját fiam lennél. Már
a táborban is vonzódtam hozzád, de idővel egyre mélyebb lett a szeretetem. – Egy kis szünetet tartott, az asztalt nézte, bögréjét forgatta majd folytatta: – Mária beleegyezett, hogy feleségül jön hozzám, de szeretnénk ezt veled is megbeszélni. Egy család lennénk, és ha megengeded, akkor az apukád lennék.
Sztefán mozdulatlanul ült, egyikről a másikra nézett, majd behunyta a szemét. Ezután felállt, bement a hálószobájába. Csend volt, csak kintről hallatszott a város távoli zaja. Mária és Dárkó megdöbbenten néztek egymásra. Dárkó úgy gondolta, hogy a fiú annyira ragaszkodik Máriához, hogy biztosan nehezére esik őt bárkivel is megosztania. Mária elindult a szoba, felé de Dárkó intett neki, hogy maradjon. Mindketten csendben vártak, és kérdő tekintettel néztek egymásra.
Sztefán a kis furulyájával tért vissza. Kezével megérintette Mária arcát, majd ugyanezt tette Dárkóval. A furulyát a szájára helyezte s egy örömteli dal csendült fel. Minél tovább játszott, annál szabadabban és vidámabban szárnyalt a dallam. A fiú lehunyt szemmel himbálta magát a dal ütemére, s miután befejezte, előrehajolt és homlokon csókolta Máriát, majd Dárkó nyakába ugrott. A zsebébe nyúlt, kivett egy darab papírt és az asztalra tette. Az volt ráírva: „Anya és apa”, és mellette egy mosolygó arc. Újból felkapta a furulyát, és a boldog dal körülölelte őket.
**** *
105