Page 105 - Roma rapszódia

Szlavica mintha nem is hallotta volna, folytatta:
– Ha csak HIV pozitív lennék... de a teljesen elhatalmasodott AIDS-szel már semmit sem tehetnek. Hogyan történhetett ez meg tudtomon kívül? – Elfordította a fejét. – Azt hittem, hogy most már van valami, amiért élhetek. Most, hogy Dárkó visszajött, szakíthatok az utcai élettel. De így semmim sem maradt, csak a rothadás és magányos pusztulás.
Jászmina nem tudta visszatartani könnyeit. A sírás miatt alig bírta kinyögni:
– Nem fogsz egyedül meghalni. Mi majd szeretettel veszünk körül. Úgy szeretlek, mint saját testvéremet, mint azt, akit meggyilkoltak. Mostantól testvérek vagyunk, bármi is történjék.
Szlavica is zokogott. Jászmina felállt és szorosan átölelte.
–Tényleg a testvérem leszel? Én annyira félek, Jászmina. Nagyon félek. Nem akarok meghalni.
Jászmina megsimogatta az arcát:
– Tudom, tudom. De mi szeretettel fogunk elkísérni téged Isten kertjébe. Nem leszel egyedül.
Jászmina érezte, hogy valami fontosat mondott ki. Ezt az összetört nőt szeretettel és gyengéden vissza lehet téríteni mindent tudó Atyjához, aki meg fogja tisztítani fiatal életébe belopakodott összes bűnétől.
**** *
Együtt voltak Mária lakásásban. Dárkó egy napra jött, mert úgy döntött, hogy este visszamegy a faluba Jászminához és Szlavicához. A férfi Sztefán mellé lépett. Az utolsó napok hatására nem érezte már szükségét, hogy mindenből viccet csináljon, és hogy távolságtartó legyen. A válsághelyzet egy folyamatot indított el benne, amelyről
104