Page 115 - Roma rapszódia

–Jézusom, hozzám álmomban jöttél, de Szlavicának eddig legalábbis még nem mutattad meg így magad. Kérlek, nyisd meg Szlavica szívét, hadd lássa meg, mit érzel iránta és mit akarsz adni neki!
Szlavica csodálkozva nézte.
– Úgy beszéltél, mintha itt ülne velünk.
Jászmina mosolygott.
– Itt is van. De menjünk sorjában. Isten törvényeket adott
nekünk, és azok szerint kellene élnünk. Valószínűleg emlékszel rájuk az iskolából.
– Persze: ne ölj, ne lopj, ne vedd el a másét.
Jászmina folytatta.
–Pontosan, de ennél több is van. Szeretnünk kell Istent
teljes szívünkből. Senki és semmi nem lehet az életünkben, ami fontosabb lenne Nála. Még gondolatban sem szabad vágyakoznunk olyasvalamiért vagy valakiért, ami nem a miénk.
Szlavica bólintott.
– Én éppen ezért megyek a pokolba. Én Isten törvényeit naponta megszegem.
Jászmina folytatta.
– A kérdés az, hogy mit tesz Isten azokkal, akik megszegik a törvényeit, főleg ha tudjuk, hogy mindenki ezt teszi. Mit kellene tennie?
Szlavica a vállát vonogatta jelezve, hogy nem tudja.
– Hát, megbocsáthatna mindenkinek. Ha ezt tenné, olyan lenne, mint az a bíró, aki minden vádlottat tárgyalás nélkül szabadlábra helyez. De ha jó és igazságos, ezt nem teheti.
Szlavica feltámaszkodott a könyökére és érdeklődéssel figyelt.
– Vagy csak azoknak bocsásson meg, akik nem követtek el akkora
114