Page 119 - Roma rapszódia

kisajtoljam belőlük a pénzt. Miután végre elaludtam, volt egy álmom.
Dárkó legszívesebben rákiáltott volna, hogy mondja már el végre, mi volt ez az álom. Az uzsorás folytatta.
–Bárhogy is, túl vagyok ezen. Végeztem, kiléptem a kölcsönüzletből. De van még más is. Azon gondolkodtam, hogy alapíthatnék egy iskolát a gyerekeknek, ahol megtanulhatnának motorokat javítani, vagy más hasonlót. Gondolj csak bele, ha lennének olyan embereink mint te, akik orvosok lesznek vagy ápolónők, és olyan emberek, mint én, akik tanítanák a gyerekeket, hogy jó munkahelyük lehessen! Mi mindent el tudnánk érni!
Dárkót mélyen megrázták a férfi szavai. Köszönetet mondott, megrázta a férfi kezét, megfordult, hogy távozzék, de hirtelen visszafordult, kitárta a karját és megölelte az embert. Mária búcsúzásképpen mindkét oldalról arcon csókolta a feleségét. Csendben hagyták el a házat.
Miután elindult az autó, mindketten hallgattak. Ezután Dárkó szólalt meg:
–Lehet, hogy bolondságnak hangzik, de először életemben vagyok büszke arra, hogy beás vagyok.
Mária mosolygott.
– Hát ha neked ez bolondság, én épp most gondoltam arra, hogy bárcsak beás lennék.
Dárkó hangosan felnevetett.
– Te jó ég, nem hiszem el, hogy mindez tényleg megtörtént! Másrészt azt hiszem, hogy Isten arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy olyanok legyünk, mint Iván és Jászmina. Hogy tényleg érdekeljen Jézus.
– Igen – suttogta Mária. Majd hozzátette:
118