Page 129 - Roma rapszódia
P. 129
Szlavica álmosan válaszolt:
– Jászmina most már a húgom. Ő az én különleges testvérem és most már a testvérem Jézusban is.
Iván kedvesen mosolygott.
– Ez nagyszerű, Szlavica, nagyszerű.
A szomszédasszony megérkezett és az ágy mellé ült. A házaspár is
elindult az autóval. Jászmina Ivánhoz simult, miközben az vezetett. Szerette a férfi illatát és örült, hogy láthatja. Iván mosolygott, majd elkezdett beszélni.
– Kedvesem, nagyon megrázó pillanatokban lesz részed – szólalt meg a férfi.
– Tudom. Tényleg igaz, hogy Sztefán meg fog halni?
A férfi a szemét az útra szegezte.
– Reméljük, hogy nem, és nagyon fontos, hogy most ott legyünk
vele. De van még valami.
Félrehúzta a kocsit egy út menti parkolóba. Leállította a jármű
motorját és szorosan átölelte feleségét.
– Mi történt, Iván, valami borzasztó történt? A szüleid?
A férfi továbbra is szorosan ölelte.
– Csodálatos hírem van. Szemrát, a húgodat nem ölték meg. Él. Jászminát az ájulás kerülgette. Elhúzódott Ivántól és a szemébe
nézett. Olyan dermedtséget fogta el, mint a háború idején.
– Szemra él?
Szinte hisztérikus sírásban tört ki. Ivánba kapaszkodott, magához
húzta, mintha el szeretne bújni.
**** *
Mária és Dárkó megint az orvossal beszéltek. Fiatal létére kedves és bizalomgerjesztő volt, ami másoknak erőt adott.
128
