Page 138 - Roma rapszódia

majd Jászmina mögé állt és megcsókolta a feje búbját. Szlavica arca sugárzott a boldogságtól, hiszen a barátai vették körül. Fürdött a békességben és szeretetben.
– Iván, azt mondtad hogy új testem lesz a mennyországban. Ezek a tetoválások rajta lesznek?
– Nem, Szlavica, a mennyországban nem lesz tetoválás.
–Ennek örülök, mivel nem valami szép emlékek fűződnek hozzájuk – suttogta a lány komolyan.
– A mennyországban nem lesznek rossz emlékek. Isten már el is felejtette a bűneidet, és odaát te sem emlékszel majd rájuk – biztatta Jászmina.
– Jaj, de jó! A te szavaid, Jászmina, mindig megnyugtatnak. Sztefán is itt van?
Sztefán leült mellé. Az ing szándékosan nyitva volt a mellén, hogy mindenki láthassa a keresztet és a láncot a nyakában. Rekedtes hangon beszélt, és mint a siketnémák nehezen formálta a szavakat, mert időbe telt, amíg megtanult beszélni.
– Szeretnék játszani neked valamit a furulyámon.
Furulyáját, amely már annyit utazott és annyi mindent látott, a szájához illesztette . Szomorkás dalt kezdett játszani, mégis túláradó öröm és gyönyörűség is volt benne. Szlavica behunyta a szemét és gyengén bólogatott a dallam ütemére. A szobát mennyei tisztaság levegője árasztotta el, mintha a zene idecsábította volna az angyalokat.
Sztefán halkan szólalt meg:
– Ez az én ajándékom neked.
Szlavica beás nyelven válaszolt. Hirtelen megváltozott a légkör,
mert ugyanúgy folytatta. A tekintetek Dárkóra szegeződtek, aki ekkor döbbent rá, hogy tolmácsolnia kell.
137