Page 139 - Roma rapszódia

– Azt mondja, hogy elárasztottátok szeretettel, és most készen áll arra, hogy a mennyországba menjen.
Némán állták körül a haldoklót. Szlavica arcán másvilági fény tündökölt. Örömteli mosoly ragyogott fel a szemében, mintha rég elveszett barátjával találkozna. Légzése elnehezült, és kicsit felemelkedett, mintha fel akarna kelni és futni valaki felé. Valamit kiáltott.
– Azt mondja, hogy látja Jézust – fordította Dárkó remegő hangon. – Azt mondja, hogy Ő itt áll a szobában. Azt mondja... – A férfi hangja megtört, és Mária megölelte. – Azt mondja, azt mondja, hogy Jézus beásul beszél hozzá. Azt mondja Jézus beszél beásul.
A lány arcán örömteli csodálkozás látszott, majd békesség áradt el rajta. A szobában érezhető volt az Úr Jézus jelenlétének szentsége. Aztán mintha egy csapat angyal vonult volna el magukkal víve szerettüket.
Dárkó letérdelt elé és karjába vette. Húga élettelen, tetoválással borított karja lecsüngött. Az arca nyugodt volt, szeme békésen lezárult. Bátyja beás nyelven beszélt hozzá, az iránta érzett szeretetéről, hogy habár rövid időt töltöttek együtt, ezeket a pillanatokat örökre őrizni fogja a szívében. Úgy sírt, mint egy kisgyermek, karjában ringatva a lány testét. Zokogtak és egymást ölelgették, nem szégyellve bánatukat.
Egyikük sem tapasztalta még meg ennyire a Jézustól származó szeretet minden értelmet felülhaladó erejét. A szívet tépő sírás ellenére a szobát kimondhatatlan békesség töltötte el. Jézus ott volt, és elvitte az ő Szlavicájukat a mennyországba. Nyugalomra talált egy olyan helyen, ahol nem emlékszik többé a bűneire, és ahol Jézus beás nyelven beszél.
138