Page 150 - Roma rapszódia

**** *
A gyönyörű asztalt értékes sötét fából készítették, faragott lábakkal, és szemmel láthatóan kézműves munkával, nem gépekkel. Dárkóék lakásának a nappalija a múltra emlékeztetett. A gyönyörű asztal Mária családjától származott, és több generáción keresztül adták kézről kézre. A rituálé része volt, hogy minden egyes alkalommal, amikor új otthonra talált, elvitték és szakszerűen felújították.
A falakat naiv művészek festményei díszítették. A kevéssé ismert festők képei között megbújt egy Generalic is, azt is ajándékba kapták. Egy régi háztetőből kivágott fadarabkát is őrizgettek. Abból a kis egyszobás házból származott, ahol Dárkó nőtt fel, mielőtt nevelőszülőkhöz került volna.
Sztefán zongorája azonban új volt. Keményen dolgozott, és összespórolta az árát. Elmélyülten játszott rajta esténként, ujjaiból a háború fájdalma ömlött. Mária ilyenkor könnyes szemmel hallgatta. A veszteségei miatt érzett szomorúsága összemosódott az örömmel, amit Sztefán, az ajándékba kapott, örökbefogadott fiú és Dárkó szeretete nyújtott, és a két érzelmet csak vékony hártya választotta el egymástól.
– Az asztalon van egy hivatalos levél számodra – szólt Mária az ajtón belépő Sztefánhoz. Az felbontotta a borítékot és hátradőlt a széken. Mária leolvasta az arcáról, hogy valami nincs rendben. A fiú odanyújtotta a levelet.
– Úgy néz ki, hogy hirtelen meggazdagodtál – nézett fel az asszony meglepetten.
**** *
149