Page 148 - Roma rapszódia

2
Néhány évvel később
A koszos ablaküvegen keresztül áthatoltak a napsugarak. Szeretettel melengették a padlón fekvő Milénát. Az orra vérzett, a szeme környéke máris elkezdett lilulni. Megpróbált feltámaszkodni arra a karjára, amely még nem lüktetett a fájdalomtól. Mint egy csúszómászó igyekezett odakúszni a székhez, hogy belekapaszkodjon. Bár még csak kamasz volt, szeme érettebbnek mutatta. Sötétbarna szeme melegséget és azt a mélységet sugározta, amelyet csak a szenvedés adhat.
Apja, Jancsi állt felette. Nagy hasán felcsúszott az ing és kilátszott alóla a trikó. Arcát a fekete borosta úgy nőtte be, mintha nem akarna tőle soha megválni. Gyűlölettel nézett le a lányra, aki próbált feltápászkodni. Fényes, kékes fekete haja eltakarta az arcát, elkeseredetten próbált továbbra is felállni.
Az apja hirtelen vadul belerúgott a karjába, amelyre támaszkodott. A lány arca odacsattant a betonhoz, úgy hangzott, mint amikor egy főtt tojásra rálépnek. Sírva fakadt.
Jancsi szó nélkül kilépett a házból. Miléna továbbra is a padlón feküdt és zokogott fájdalmában. Az ajtó kinyílt és anyja futott be sikoltva.
Iréna sovány, meggyötört fiatalasszony volt, arcát mély barázdák szántották, a tenyerei pedig szokatlanul nagynak tűntek. Olcsó, bokáig érő szoknyát viselt és vékony pólót. Sikoltozva szórta átkait a férjére, majd váratlan gyengédséggel felsegítette a lányát a padlóról és lefektette az ágyba. A fiatal lány arcára kiült a keserűség.
147