Page 146 - Roma rapszódia

Leghőbb vágya volt, hogy másoknak bemutassa Istent, ahogyan neki is bemutatták.
**** *
Iréna kislánya, Miléna jóízűen cuppogott szopás közben. Irénát öröm és melegség öntötte el a boldogságtól, hogy életéből és lényéből valamit átadhat ennek a drága kisdednek.
Megsimogatta a csecsemő haját, amelyben már most volt néhány rézvörös tincs. A hajjal eltakart fülcimpából hiányzó piciny darabka megerősítette: sejtelme beigazolódott. A kicsi Rádováné volt. Gyengéden megsimogatta a kimondhatatlanul finom arcocskát, majd megtapogatta a csecsemő törékeny, deformálódott csípőjét.
Az orvosok azt mondták, hogy egész életében bicegni fog. Iréna számára ez jelentette az átkot. Bűnt követett el Rádovánnal, és most meg lettek átkozva, és ez alól nincs menekvés.
Hirtelen megnyílt az ajtó, Rádován lépett be. Irénára nézett, nagyon szerette. Kérte hogy karjába vehesse a kicsit. Haját vizsgálgatta és a fülecskéjét.
– Az enyém, ugye? – kérdezte.
Iréna suttogott valamit, majd bólintott. Gyengéden visszaadta a csecsemőt Irénának, majd elfordult és kinézett az ablakon.
– Elmegyek. – A szavak tőrként hatoltak a fiatalasszony megtört szívébe. – De mindig szeretni foglak, és megtalálom a módját, hogy támogassam ezt a gyermeket.
Iréna sírásban tört ki. Rádován gyengéden megsimogatta. Iréna a férfi tenyerébe temette arcát, csókolta, könnyei áztatták a férfi tenyerét. Még jobban magához szorította a csecsemőt. A férfi megállt az ajtóban és visszatekintett.
– Nem fogok mást szeretni, nem tudok mást szeretni!
145