Page 144 - Roma rapszódia

– A kölyök meg van átkozva, majd meglátjátok! Nincs menekvés.
Az iszonyú szavak megálltak a levegőben, az asszony pedig megfordult és eltűnt a sötétben, ahonnan jött. Távozásakor hideg szél támadt, és megborzongatta a végzetbe bepillantó embereket. Jancsi megint rágyújtott egy sodort cigarettára, szippantott, továbbadta a bátyjának, aki hosszan és erősen beleszívott, majd átadta Szmiljanának. A szavak visszhangoztak a fejükben: – Nincs menekvés! Nincs menekvés!
**** *
Rádovánon látszott, mennyire ideges. Csendes, félreeső úton gyalogolt, a földeket nézte. A parcellákon látszott, hogy a tulajdonosok miféle trágyát használtak. Néhol a kukorica nagy büszkén nyúlt az ég felé, máshol fáradtnak tűnt, és még a gravitációnak sem próbált ellenállni.
Egymásnak ellentmondó érzések kavarogtak benne. Gyűlölte az öccsét, és ezt be is ismerte. Szerette Irénát, ezt is beismerte. Teljesen összezavarta az eshetőség, hogy ő Iréna gyermekének az apja.
Hirtelen egy idős ember bukkant fel előtte. Biztosan a földek közé vezető kis ösvényről került ide. Ősz haja és nem hétköznapi külseje mögött valószínűleg fontos személyiség rejlett.
–Gondterheltnek tűnsz. – Hangjából tekintély, ugyanakkor rokonszenv áradt.
Rádován gyanakvó volt, nem válaszolt rögtön. Az idős ember kicsit elmosolyodott, majd folytatta:
– Úgy látom, nagy döntés előtt állsz.
Rádován meghökkent, de az öregből áradó együttérzés feloldotta a feszültségét. Maga is elcsodálkozott, hogy milyen nyíltan kitárta szívét az idegen előtt.
– Igen, gondterhelt vagyok, mert döntés előtt állok.
143