Page 143 - Roma rapszódia

A falu egyetlen utcája sártenger volt. Az állatok és a gyerekek ürüléke összekeveredett, és a sárban iszapos, büdös masszát alkotott. Ezen vonszolták keresztül Irénát. A távolban egy meleg fény-nyaláb jelezte a mentőautót megkönnyebbülést jelentve a kis csapatnak. Rádován nem mindennapi gyengédséggel segítette sógornőjét, Jancsi pedig előre törtetett. Cigarettájának tűhegynyi vékony parazsa mint egy picinyke lézerfény jelezte az irányt.
Szmiljana Jancsit átkozta: száradjon le a bőre csontjairól és a vére rohadjon meg! Jancsi lassított, majd pofon vágta a sógornőjét. A nő elhallgatott. Jancsi a másik kezével odanyújtotta neki a cigarettáját, amit éppen szívott.
A mentőkocsi ajtaja kinyílt, hirtelen fény és meleg árasztotta el az utcát, az átkokat és az átkozódókat, az egész zűrzavart. Az egyik orvos kinyúlt, hogy felsegítse Irénát a mentőkocsiba.
Rádován gyorsan Iréna fülébe súgta:
– Ha az enyém, tudni fogod.
A fiatalasszony fáradt, szülési fájdalmaktól megtört testét
beemelték a mentőbe. Egy magas, szőke, borostás állú orvos a sárban álldogáló csoporthoz fordult:
–Ti túl koszosak vagytok, nem jöhettek. Külön gyertek a kórházba!
Az ajtó becsapódott, és mielőtt rázúdulhattak volna a gyűlölettől fűtött átkok, a mentőkocsi már el is hajtott. Jancsi, Rádován és Szmiljana egyedül maradtak a sötétben.
Egyszer csak az árnyékból kilépett egy idős asszony. Kezében nyitott sörösüveget szorongatott. Úgy fogták körül ujjai, mintha a mise szent kelyhe lenne. Szeme ugyanúgy sötétlett, mint Jancsié, de az asszonyéban volt valami titokzatos gonoszság. Szertartásos mozdulattal kortyolt egyet az üvegből, majd megszólalt:
142