Page 153 - Roma rapszódia

3
Isten, az apa
Sztefán magabiztosan lépett be az irodába. bár azzal is tisztában volt, hogy lehet, hogy nem fogadják el a jelentkezését. Nem volt könnyű szerbnek lenni Horvátországban. Élénken emlékezetében élt az a nap, amikor a rendőrség megjelent Mária lakásán és érdeklődött Sztefán etnikai hovatartozásáról. Iskolai évei alatt nagy kihívásokkal nézett szembe, de ahelyett, hogy ez megtörte volna, inkább szorgalmas tanulásra késztette. Ennek köszönhette, hogy tanulmányaiban kitűnő eredményeket ért el.
Az iroda sötét volt és rideg. A falon egy naptár lógott, „Dicsőség” felirata a horvát nemzeti focicsapatot ünnepelte. Alatta cinikus megjegyzés a legutóbbi nyilvántartás szerinti munkanélküliek számáról.
Három titkárnő ült az asztalnál a tornyosuló iratkötegek mögött. A káosz reménytelenséget, kilátástalanságot sugallt, mintha egy soha el nem jövő napra vártak volna. A titkárnők kifejezéstelen, mosolytalan arccal ültek. A legfiatalabb haja színe azt a benyomást keltette, mintha festéskor a kívánt ellenkezőjére sikeredett volna. A másik két nő egy divatlapot nézegetett s fel sem néztek, mikor Sztefán belépett a szobába. Nyílt az ajtó, és egy termetes ember barátságosan kezet nyújtott neki, és behívta az irodájába.
– Tehát te vagy Dárkó fia. Apukáddal már óvodás korunk óta ismerjük egymást. Mulatságos, de én nem tudtam, hogy van benne cigány vér. Meglepetés volt számomra, mint mindenki más számára is.
152