Page 159 - Roma rapszódia

ételmaradékot kaptak csak, de Náda néni hetente friss húst és zöldséget is adott neki.
Az utak a tél közeledtével egyre csúszósabbak lettek. A lánynak még a fülében csengett apja hangja, ahogy utána kiabált, hogy bárcsak egy teherautó gázolná el és végezne vele. Amikor megérkezett, igyekezett leszállni a biciklijéről, ami ugyanúgy történt, mint a felszállás, csak fordított sorrendben. Esetlenül lekecmergett, Náda néni kapujához bicegett, és megnyomta a csengőt. Azonnal felhangzott a kutyaugatás.
– Hallgass, Bella, hallgass! – csitította a néni a kutyát.
A nappaliban a kályhában égett a tűz. Miléna kényelmesen elhelyezkedett, forró gyümölcsteát iszogatott és egyik könyvébe képzelte magát. Náda néni vele szemben foglalt helyet, mindketten a tüzet nézték, a lángok örömteli, szeszélyes táncát az égő fahasábok körül.
– Náda néni, tessék megbocsátani a személyes kérdésért, de miért tetszik hozzám ilyen kedvesnek lenni ennyi év óta?
Náda néni merengve nézte a tüzet.
– Nemrég adtam neked egy Bibliát, és a Biblia azt mondja, hogy az életben az a legfontosabb: szeressük Istent teljes szívünkből, és szeressünk másokat, mint saját magunkat.
Hangjából melegség sugárzott, akárcsak az égő fadarabokból. Volt valami gyerekes báj Miléna hangjában, amikor megszólalt.
– Olvasom a Bibliát, amelyet adni tetszett, és amikor a megjelölt részt olvasom, minden alkalommal remegni kezdek... – Még az emléktől is megborzongott, ott a bölcs asszony mellett. Így folytatta: – És most minden éjszaka imádkozom és azt mondom: „Apukám, Istenem segíts az én anyukámnak, hogy boldog lehessen, és segíts nekem, hogy jó lehessek.”
158