Page 172 - Roma rapszódia

Miléna mosolyogva bólintott. Sztefán csodálkozott, hogy időközben vajon mi is történhetett.
**** *
Sztefán számára Jászmina olyan volt, mintha sokkal idősebb lenne, pedig csak néhány év volt köztük. Testvérként szerették egymást. Sztefán nézte, ahogy Jászmina a konyhában foglalatoskodott.
– Sztefán, kérsz egy kis szirnicát?
A fiú nevetett.
– Igen, de nehogy meghallják a horvátok, hogy így hívod, mert
feljelentenek a kultuszrendőrségnél.
Jászmina rosszalló pillantást vetett rá.
– Iván is mindig szirnicának hívja, és te is és én is hálásak
lehetünk, hogy itt élhetünk.
– Tudom, bocsánat, nem akartalak megbántani – csitította Sztefán. Jászmina megcsókolta a homlokát és elé rakta a túrós pitét. A fiú
jóízűen falatozott, majd a lány felé fordult.
– Jasz, szerelmes vagyok egy roma lányba. Ő is beás, mint az
apukám, nem árli mint te.
Jászmina leült, és mélyen Sztefán szemébe nézett. Sztefán folytatta. – Nagyon érdeklik a lelki dolgok és szereti Jézust. Egyszerűen
csodálatos egy lány.
– És mit szól ehhez a családja, és mit szólnak Dárkó és Mária? –
kérdezte Jászmina.
A fiú a villájával játszott.
– Hát az igazság az, hogy eddig egyedül csak neked mondtam el,
hogy szerelmes vagyok. Még ő sem tudja.
**** *
171