Page 171 - Roma rapszódia

– Te teljesen más vagy. Nem olyan, mint azok a cigányok, akikkel eddig találkoztam.
Miléna mosolygott, elpirult, majd felhúzta a vállát jelezve, hogy nem tudja, mit válaszoljon. Némi habozás után megszólalt:
– Köszönöm szépen. Bocsáss meg, hogy szólok, de te klasszul nézel ki, és egyáltalán nincs szükséged ilyen kihívó ruházatra, ami ilyen sokat mutat a testedből, csak azért hogy vonzó legyél. Enélkül is szép vagy.
A pincérnő elképedten állt. Még senki sem beszélt vele így. Ki lehet ez a lány? Sztefán visszatért és újból helyet foglalt. Semmit nem vett észre az előzményekből.
Miléna kortyolt a forró csokiból és halkan kuncogott.
– Nézd ezt a tejszínt, még sohasem kóstoltam ilyet! De most beszélj nekem a gyógyulásról!
Sztefán a kávéját kavargatta. Nem tudta, mit is válaszoljon.
– Hadd mondjam el neked az igazságot. Én nem tudom, hogyan működik ez a gyógyulás. Csak amikor ott a házban felálltál, és megláttam ahogy bicegsz, akkor jöttem rá, hogy ez a téma mennyire érint téged.
Miléna elfordította a fejét, majd csendben szólt.
– Tudod, nekem tényleg nincsenek elvárásaim, még ez a csoki is a tejszínnel a tetején, ez is teljesen új nekem. Úgy gondolom, ha Isten meg akar gyógyítani, meg is teszi. Csak azon töröm a fejem, hogy miért remegtem annyira, mikor elolvastam azt a történetet.
Sztefán rádöbbent, hogy a lánnyal töltött percek a szerelem mély örvényébe sodorják. A felszolgáló visszatért. Közölte, hogy el kell mennie, és azt kérte, fizessék ki a számlát. Odaadta a visszajárót Sztefánnak, majd Milénára nézett.
– Visszajössz máskor is, hogy beszélgessünk? A nevem Lídia.
170