Page 169 - Roma rapszódia

6
Tejszínnel kérem!
A kis kávézó kerthelyisége a város központjában már évtizedek óta a szerelmesek, forradalmárok és radikálisok találkozóhelye volt. A nagy ponyvatető alatt mintegy tíz asztalt állítottak fel. Vége volt a nyárnak, nem voltak sokan, de még mindig elég meleg volt ahhoz, hogy kint ülhessenek. Ez a benti tömény dohányfüst miatt nagy megkönnyebbülést jelentett a nemdohányzók számára.
Sztefán egyedül ült, tejeskávét kortyolgatott mint mindig, amikor kimenője volt. Odahaza négy presszó kávét is elfogyasztott naponta. Kissé feszült volt a Milénával való találkozás miatt. Eddig még csak a lány falujában találkoztak, ez pedig az ő világa.
Amikor Miléna megérkezett a kerékpárján, a fiú szíve nagyot dobbant. A lány esetlenül odasántikált hozzá. Sztefán felállt, hogy üdvözölje, és nem tudta eldönteni, hogy arcon csókolja-e, vagy kezet fogjanak. A dilemma hamarosan eldőlt: a lány mosolyogva felé nyújtotta a kezét.
Mindketten idegesek voltak. A szokásosnál hamarabb lépett hozzájuk a pincérlány kerek felszolgáló tálcával a kezében, hogy megkérdezze, mit fogyasztanak. Szótlanul állt, érezték a lenézését. Sztefán odanyújtotta a Milénának az étlapot, és megkérdezte, hogy mit szeretne. Miléna nagy nyugalommal tanulmányozta a lapot, majd lefegyverző mosollyal fordult a pincérlányhoz:
– Tudod, én még sohasem voltam kávézóban, nem tudom, hogy itt hogy kell viselkedni, és hogy mit kérjek.
A fiatal felszolgáló szemmel láthatóan megenyhült. Leült
168