Page 167 - Roma rapszódia

– Legalább ez a kicsi tovább élhet. Köszönöm, hogy megállt – szólt kedvesen mosolyogva Miléna.
Az embert bűntudat fogta el, és szó nélkül bólintott. Felhúzta a jármű ablakát, és lassan elhajtott.
Jancsi visszagondolt az életére. Nem tartotta magát rossz embernek. Őt mindig is félreértették. A feleségét, Irénát sohasem szerette. Miért is maradt vele? Valójában ki nem állta, Milénát pedig egyenesen gyűlölte. Meg van átkozva ezzel a két undorító nőszeméllyel. Ahányszor csak látta Milénát járkálni, rosszul lett a látványától. Ő volt az oka, hogy minden rosszra fordult az életében. Töltött magának még egy pohár bort.
Ő tulajdonképpen jó ember, akit ez a két rossz nő lehúz. Ha meghalnának, az áldás lenne számára. Beleborzongott a gondolatba. Ki gondoskodna akkor róla, ki főzne rá és takarítana? Sarokba lett szorítva, ahonnan nem talált kiutat.
**** *
Máriáék reggeliztek. Az asztalon szalámi, sajt és friss kenyér. A friss kávé illata családias hangulatot teremtett. Sztefán új munkájáról beszélgettek. Dárkó nevetett, amikor a fiú nagydarab főnökéről mesélt.
– Hadd adjak neked egy pár tanácsot: nagyobb leszel a szemében, ha te is ugyanúgy sértegeted őt, ahogyan ő sérteget másokat. Ő már ilyen.
Sztefán megijedt.
– Ugye, nem mondod komolyan? Elveszíthetem a munkahelyemet. Dárkó harsogva nevetett.
– Tisztázzuk: az a helyzet, hogy az emberek az ilyen bántó viccek
által szabadulnak meg a feszültségtől.
166