Page 166 - Roma rapszódia

Tudta hogy mindig szeretni fogja Irénát és ismeretlen lányát is. Amikor a katolikus templomban gyertyát gyújtott értük és elmondott egy pár Üdvözlégy Máriát, furcsa kettősséget érzett. Mintha a gyertyagyújtással kapcsolatba került volna velük, de valami mintha azt súgta volna neki, hogy az imák Szűz Máriához szükségtelenek. Nagyon összezavarodott. Valami megindult benne, Isten közelségét érezte. Nem talált erre magyarázatot és nem is akart.
**** *
Miléna a kerékpárját hajtotta a főúton. Mostanában sokat gondolkodott Istenről és a Bibliáról, különösen amióta Sztefán meglátogatta. Egyszer csak észrevett egy teknősbékát, amint az csigalassúsággal araszolt át az úton. Egy autó közeledett. Rémülten látta,hogy a teknőst el fogják gázolni.
Ledobta a biciklijét, és amilyen gyorsan csak tudott, a teknős felé bicegett. Az autó nem lassított. A lány az út kellős közepén állva felemelt kézzel próbálta leállítani az autót. A vezető haragosan nyomta a dudát, de ő továbbra is a teknős felé igyekezett. A sofőr kénytelen-kelletlen lefékezett, és éppen akkor állt meg, amikor a lány felemelte a kis állatot, ami közben a teknőjébe bújt. Boldogan ölelte magához, és az autó felé sántikált. A sofőr kikönyökölt az ablakon és dühtől vörös arccal ordított:
– Megbolondultál, te buta cigány liba? Elgázolhattalak volna! Miléna egyenesen az arcába nézett.
– Elnézést, hogy megzavartam, de ne beszéljen így velem!
Az ember már-már újabb szitokáradatot akart rázúdítani, de
valami erő volt a lányban, ami által titokzatos módon lelepleződött saját maga előtt. Megdöbbenten, szótlanul nézett rá.
165