Page 165 - Roma rapszódia

Milénát reszketés fogta el.
– Igen, de mit gondol, Jézus még ma is gyógyít így embereket? Sztefán habozott.
– Miért ne? Biztosan. Ő ma is megteheti, ha akarja.
Sztefánnak hamarosan mennie kellett. Miléna felállt, nehézkesen
odabicegett az ajtóhoz. Sztefán hátán végigszaladt a hideg, a rosszullét kerülgette. Megpróbálta leplezni elképedését, de az arca elvörösödött, a szája pedig kiszáradt.
– Köszönöm szépen, hogy meglátogatott, nagyon sokat segített nekem – búcsúzott Miléna. Sztefán kezet fogott vele.
– Miléna kisasszony, köszönöm hogy időt szakított rám. Máskor is meglátogathatom?
– Természetesen. Szeretnék önnel még beszélgetni.
Sztefán kihajtott a faluból. A fejében csak úgy száguldoztak a gondolatok. Hihetetlen élményben volt része. Képzeletében újra és újra lejátszotta a történteket. Már megbánta, hogy annyira határozott volt a gyógyulással kapcsolatban, legszívesebben megrugdosta volna saját magát. Ez a lány tökéletesen szép volt, gyengéd és kedves, és Isten előtt nyitva volt a szíve. Imádkozás közben rájött, hogy kiabál Istennel: „Uram, mit művelsz velem?”
**** *
Rádován letette a telefonkagylót. Milyen jószívű asszony! Találkozott már jó néhány kereszténnyel, de azok inkább elrettentették. Náda néni viszont tele volt jósággal. Ugyanolyan érzése volt vele kapcsolatban, mint amilyet akkor tapasztalt, amikor találkozott az öregemberrel a mezőn, aki azt mondta neki, hogy azt tegye, ami helyes, és ne azt, ami miatt jól fogja érezni magát. Ez az élmény maradandó nyomot hagyott benne.
164