Page 179 - Roma rapszódia

Iréna fogta a kést, a hasa felé irányította. Szorosan behunyta a szemét, Rádován nevét kiáltotta, és a kést teljes erejéből a hasába döfte. Levegő után kapkodott, de nem érzett semmit, csak hideg és meleg öntötte el. Diadalérzés fogta el, ugyanakkor a tragédiát is látta. Maradék erejével csavart egyet a késen és felfelé húzta. Mosoly ült ki az arcára, majd hátraesett az ágyon. Utolsó, pislákoló tudatával még hallotta, hogy kopognak az ajtón. Aztán elvesztette az eszméletét.
Sztefán kopogott, de nem jött válasz. Iréna nevét szólította. Miléna üzenetét akarta átadni, hogy a lány hamarosan hazatér. Nem érkezett válasz és indulni akart, amikor erős késztetést érzett, hogy megnyissa az ajtót.
Azonnal átlátta a helyzetet. Iréna a hátán feküdt az ágyon, és egy hosszú kés meredt ki a hasából. Minden csupa vér volt. Felötlött benne szülei képe, ahogy holtan feküdtek a vértől átitatott földön. Amikor ránézett Irénára, úgy érezte, mintha ismét Jászmina házában lenne, ahol a lány anyját az ajtóra szegezték. Felnyögött. Annyi halált és csonkítást látott már, hogy képes volt ebben a borzasztó helyzetben cselekedni. Ugyanaz az erő feszült benne, mint amikor Jászminát kivonszolta a faluból.
Azonnal felkapta a mobilját és hívta a mentőket. Megmondta a nevét és válaszolt a kérdésekre, ami valószínűleg nem történt volna ilyen szabályszerűen, ha egy roma ember jelentette volna az esetet. Ellenőrizte Iréna pulzusát, és meglepődött, hogy még életben van. Fogta a maradék gint és a tátongó sebre öntötte. Iréna fejét gyengéden az ölébe vette és buzgó, töredezett imába kezdett.
Sztefán nem akarta, hogy bárki megtudja a faluból, mi történt, nehogy csődület támadjon. Amikor a mentőkocsi szirénázva
178