Page 182 - Roma rapszódia

**** *
Miléna és Sztefán már négy órája ültek a kórház várótermében. Végre a nővér odalépett hozzájuk, és bekísérte őket az orvosi szobába. Miléna csak nehézkesen tudott felállni. Ez még fokozta Sztefán szeretetét. Arra vágyott, hogy a lány támasza és segítője lehessen.
Az orvos csak akkor emelte fel a tekintetét, amikor mindketten leültek. Sztefánnal kezet fogott, Milénával azonban nem.
– Ön a leánya, gondolom, és ön pedig a szociális munkás? Sztefánt az orvos udvariatlansága miatt elöntötte a düh.
– Én Miléna barátja vagyok, egyben szociális munkás is. Én
találtam meg az édesanyját, amikor az otthonukba látogattam.
Az orvos szája lekicsinylő grimaszra húzódott.
– Azt a hírt tudom mondani, hogy reggelre valószínűleg meghal. Milénát az ájulás kerülgette. Sztefán legszívesebben behúzott
volna egyet a doktornak. Átölelte Miléna sírástól remegő testét. Mindketten érezték a helyzet kettősségét: a lelki fájdalom ellenére azt a forróságot, amely az érintésre átfutott a testükön.
**** *
Jancsi rozoga autójába ült és elindította a motort. Gyakran vezetett részegen, ma este azonban a szokásosnál is bizonytalanabb volt. Lassan akart vezetni, hogy fontos elhatározását véghez vigye.
Tomiszláv a megszokott helyén ült. Jancsi kérdezés nélkül vett a cigarettájából. Lassan leszívta a füstöt, majd hátravetett fejjel kifújta.
– Rendben, találtam neked egy nőt. Tinédzser és egy kicsit sántít járás közben, de a tiéd lehet 300 euróért.
181