Page 197 - Roma rapszódia

–Szűzanya, értük teszem ezt, hogy egy tiszta országban nőhessenek fel – imádkozott, mikor elhaladt mellettük.
A pisztoly nyomta a mellét, s éreztette vele a pillanat fontosságát. „Tomiszláv – elmélkedett magában –, már maga a név erőt és büszkeséget fejez ki. Hágában majd megtanulják tisztelni ezt a nevet! És azok a szerb kutyák a többi cellában rettegni fognak tőle! Igen, rettegni fognak! Majd nem alszanak olyan nyugodtan, amikor megtudják hogy ő a közelükben van!”
**** *
Sztefán félreállt az ajtóból, amikor Iréna nővére, Szmiljana lépett be Rádovánnal. Rádován döbbenten állt és csak nézett.
– Iréna – szólította meg szerelmét.
Sztefán gyorsan átölelte Milénát. A lány most látta az apját életében először, és új, eddig nem tapasztalt érzések ébredtek a lelkében.
Rádován nem tudta levenni róla a szemét.
– Amikor utoljára láttalak, kisbaba voltál. Olyan szép vagy, akárcsak az anyukád. – Lehajolt a lányhoz. – De látom, hogy az én füleimet örökölted.
Miléna megérintette a fülét.
– Igen, tudom, anya mesélt erről ma reggel.
Rádován legszívesebben átölelte volna mindkettejüket, a lányt
és az anyját. De csak állt, mozdulni sem bírt.
– Azért jöttem, hogy rendezzem a dolgokat. Elmondok mindent
Jancsinak. Vétkeztem ellene, és ellened is, Iréna. Ugyanúgy szeretlek, mint régen, de hibáztam. El kellett volna jönnöm hamarabb, hogy megszabadítsalak, de azt hittem, nem tehetem, mivel Jancsi a férjed. Bocsáss meg!
196