Page 195 - Roma rapszódia

**** *
Iréna fejét a kórházi ágyon néhány párnával felpolcolták. Sápadt volt és kimerült, mégis mélyből fakadó, eddig elrejtett szépség áradt belőle. A külső ablakpárkányokon elhelyezett virágosládák némi színt adtak az amúgy csupasz és jellegtelen szobának. Miléna mellette ült, néha fölé hajolt, hogy megsimogassa.
Sztefán lépett be, és homlokon csókolta jegyesét. Miléna szeme a szivárvány színeiben ragyogott a reggeli napsütésben. Selymes fekete haja épp úgy fénylett, mint a szemei. Arcának természetes szépségét felülmúlta a belőle sugárzó derű. Istennél békességet talált lelke jóságos, tiszta forrásokat szabadított fel benne. Sztefán gyengéden megszorította Iréna kezét. Az asszony sírva fakadt.
– Bocsáss meg, Miléna, annyira önző voltam!
Miléna anyja ajkára tette az ujját.
–Pszt... ha vétkeztél is ellenem, megbocsátottam, nem is
emlékszem már rá.
Sztefán megsimogatta Miléna haját. Boldoggá tette a tudat, hogy
szereti. Akárhányszor találkoztak, mindig új dolgot fedezett fel rajta. Előző este, miután elmentek a faluból, a lány elmondta neki, hogy már régóta nagyon szereti, és könyörgött, hogy ne haragudjon rá emiatt. Lesütött szemmel kérte, hogy várjon az első csókkal, amíg össze nem házasodnak.
A fiú eddig még nem gondolkodott ezen. A leány sok angol regényt olvasott, és rádöbbent, mennyire fontos a szerelem és a tisztaság. A fiú megfogta a kezét és megígérte, hogy tiszteletben fogja tartani a kívánságát.
– Nagy nap a mai, nagyon nagy nap. Először fogsz találkozni az apáddal, és te, Iréna azzal, aki szeretett, mégis itt hagyott, mert azt tartotta helyesnek – szólalt meg Sztefán.
194