Page 200 - Roma rapszódia

vérnyomását. A műtőben mindenki csodálkozott, hogy milyen erősek az életjelei. Azon viccelődtek, hogy a cigányokat különleges anyagból készítették.
Miléna megmozdult, kinyitotta a szemét. Halványan elmosolyodott, majd megszólalt.
– Hol van Sztefán? Megsebesült, hozzá kell mennem!
Az ápolónő nedves törölközővel gyengéden megtörölte a homlokát.
– Hamarosan láthatod, de te is megsebesültél.
Miléna a nyugtatók hatására kábult állapotban volt.
– Te vagy a mi kis csodalányunk. Meg is kérdeztem az orvost,
hogy elmondhatom-e neked – simogatta meg az ápolónő. Miléna mosolygott.
– Hogy hívják?
Az ápolónő készségesen válaszolt.
– Drágicának, Teszity Drágicának.
– Drágica, ez nagyon szép név. Én Miléna vagyok.
Az ápolónőt egészen lefegyverezte a Milénából áradó ártatlanság. – Miléna, nagyon jó híreim vannak számodra. Amikor az orvosok
kivették a golyót a csípődből, sikerült helyreigazítani a csontot, és nem is volt vele nagy baj. Teljesen normálisan fogsz tudni járni, miután felépülsz.
Milénát ugyanaz a remegés fogta el, mint amikor arról olvasott, hogyan gyógyította meg Jézus a nyomorék asszonyt. A gyógyszerek hatására feloldódott minden gát, és a lány úgy sírt, mint egy gyermek. Az ápolónő az arcát törölgette. Ő sem tudott úrrá lenni a meghatódottságán. Miléna a könnyei között motyogta:
– El kell mondanom Sztefánnak, el kell
199