Page 209 - Roma rapszódia
P. 209
Az autó felhajtott a hídra és Zágráb felé vette az irányt. Nem beszélgettek útközben, de az egyetértés békessége vette körül őket.
**** *
A váróterem csupasz és üres volt. Ridegsége szinte arcul csapta a látogatókat. Tomiszláv belépett. Nem tűnt meglepettnek, amikor meglátta a fiatalokat. Mozdulatlanul állt, és merengőn a távolba révedt. Meg volt borotválva, tiszta rabruha volt rajta. Nem ült le azonnal, hanem halkan, félénken kérdezte:
– Azért jöttetek, hogy Hágába vigyetek?
Sztefán szánakozva nézte.
–Nem, nem azért. Azért jöttünk, hogy meglátogassuk és
beszéljünk önnel. Kérem, üljön le.
Tomiszláv szelíden engedelmeskedett. Leült és a fiatal párra
bámult. Kényelmetlenül érezte magát. Miléna megérintette a kezét.
–Azért jöttünk, hogy elmondjuk: teljes mértékben megbocsátunk. Nem befolyásolhatjuk a törvényt, de mi a magunk részéről felmentjük önt. Mindenki megbocsáthat, és mindenkinek meg lehet bocsátani.
Miléna kedvesen, őszintén beszélt, szavai bársonyosan simogattak. A kijelentés tisztasága és ereje megrázta Tomiszlávot. Néma maradt. Elfordította a fejét és hirtelen világosság támadt benne. Álmai a dicsőségről, hazafiasságról, és hogy majd társasjátékozik Gotovinával Hágában, szertefoszlottak. Meg sem tudott szólalni, arcára furcsa zavarodottság ült ki.
Sztefán szólalt meg.
– Segítségre van szüksége, és mi segíteni akarunk önnek.
208
