Page 27 - Roma rapszódia

**** *
Mária az íróasztala mellett ült és újra levélírásba fogott.
„Kedves testvérem, minden nap gondolok rád. Bárcsak azt mondhatnám hogy imádkozom érted, de most egyetlen ima sem hagyja el a számat. Lehet, hogy ez azért van, mert nem találok semmit, ami miatt hálát adhatnék Istennek, és az ima hálaadás nélkül olyan számomra, mintha csak nyavalygás lenne. Bárhogy is van, ma este fent jártam az óvárosban és lenéztem a városra. A kilátás csodálatos volt, és visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor gyerekekként jártunk oda. Te túl alacsony voltál és én fölemeltelek a falra, miközben erősen magamhoz szorítottalak,
hogy le ne essél.”
Megállt egy pillanatra. Elárasztották az emlékek, sírni kezdett. „Miért történnek rossz dolgok? Miért várunk örömöt a szeretettől,
ha az élet elpusztítja azt? Jobb lenne nem is ismerni a szeretetet, mint megtapasztalni, aztán látni összetörni és elveszteni. Hol van most a férjem? És a gyermekem létezett valaha? Most létezik?”
Felállt és a szembelévő falhoz ment, amelyen egy tükör lógott, mellette polc telezsúfolva borítékokkal és díszekkel. Kezébe vett egy cigarettát, meggyújtotta és lassan beszívta a füstöt, majd a tükörbe fújta és az arcát figyelte. Vajon lesz-e még valaha szerelmes? A teste sóvárgott egy kisbaba után. Mire visszaért az íróasztalhoz, megint azon vette észre magát, hogy hangosan zokog.
**** *
Jászmina az ágyán feküdt, sötétség vette körül. Megtapintotta homlokát, érezte a kereszt alakú seb körvonalait. Itt biztonságban érezte magát, de az emlékek továbbra sem hagyták nyugodni.
26