Page 25 - Roma rapszódia

tekintete megakadt a szerb ortodox templomon. Nem is tudta miért, de lépteit a nyugati oldal felé irányította. Előtte emelkedett a magas szürke épület, dacolva vele és az Istenről vallott véleményével. Párás lehelete, mintha egy igazságtalanság ellen bosszúért kiáltó dühös fúria orra lövellné, füstként gomolygott. Rádöbbent, hogy egy fájdalomtól szenvedő lélekben milyen gyorsan feltámadhat a gyűlölet.
Eszét vesztve átfutott a kis zöld parkon, felkapott egy követ és az épületre hajította, közben ordítva szitkozódott. Egy pillanatra magával ragadta az eufória. Tett valamit!
Egy rendőr kiáltozva futott felé, hogy hagyja abba. Megfordult, hosszú barna haja vadul csapkodott körülötte, felvett még egy követ és azt is az épületre hajította, amely azonban továbbra is közömbös maradt. Hallotta, hogy egy csoport fiatalember buzdítja. Tudata legmélyéről olyan szóáradat szakadt fel, amely megbotránkoztatta volna még a legdurvább szívűeket is. Éppen lehajolt, hogy felemelje a harmadik követ is, hogy rázúdítsa a képmutatás és igazságtalanság szimbólumára, amikor a rendőr odaért s megragadta a vállát. Az asszony öklével püfölte a rendőr mellét, közben szeretett férjét hívta, és a csecsemőt, akit elragadtak tőle.
**** *
Iván becsukta maga mögött az ajtót és kilépett a friss éjszakai levegőre. Hideg, tiszta éjszaka volt, levegője szabadságot sugallt, s mintha elfödte volna azt az iszonyatos szomorúságot, amely az összeeszkábált lakások falai közé szorult. Lassan elindult lefelé a kis faépületek között, amelyek érezhetően sugározták kifelé a meleget.
Felemelt egy eldobott konzervdobozt és félredobta. Meglátta Jászminát és Hamidot az egyik faház ajtaja előtt. Megpróbálta
24