Page 38 - Roma rapszódia

– Iván...
Elkezdett sírni, de közben gyengéden és határozottan megszólalt: – Én is szeretlek.
Hirtelen kopogtak az ajtón, és belépett Dárkó anélkül, hogy
megvárta volna a választ.
– Zágráb, még egy vendég a klinikán, a feje teljesen szétlőve, de
valahogyan még mindig tud kommunikálni. A jó hír az, hogy nem kell mennie fogorvoshoz...
Gyors pillantást vetett mindkettőjükre, s rájött hogy egy bizalmas pillanatot szakított félbe.
– Ajjaj, hát, na jó, majd akkor később...
Dárkó olyan gyorsan távozott, ahogyan érkezett. Iván felállt. Legszívesebben átölelte volna Jászmina törékeny alakját. Hátra akarta húzni a kendőjét és gyengéden megcsókolni a heget a homlokán. El akarta neki mondani, hogy az ő szemében szűz, és hogy igazi szerelemmel szereti őt.
– Ó, drága Jászmina, sétálhatnánk egyet később, amikor nem lesz ennyi dolgom, és megbeszélhetnénk a dolgokat?
A lány bólintott és az ajtó felé indult, de megállt, megfordult és nézte ezt a drága fiatalembert, aki annyira kedves, szeretetteljes és tiszta. Hosszan nézett a szemébe.
– Iván, te annyira drága vagy, különleges, annyira drága.
Az ajtó becsukódott, és Iván abban a pillanatban térdre esett.
– Ó, Uram, annyira sajnálom, épp az ellenkezőjét tettem annak,
amit akartam. Egy szót sem szabadott volna mondanom, és most aztán benne vagyok a slamasztikában. Segíts rajtam Uram, bármit mondasz, megteszem.
37