Page 55 - Roma rapszódia

11
A fehér galamb
Iván a pályaudvar felé gyalogolt. Dermesztő hideg volt, s a borult égbolt nem sok jót jósolt. Iván abban reménykedett, hogy Dárkó hírekkel tud szolgálni Jászmináról és át tudja neki adni azt a levelet, amelyet az előző éjszaka írt neki.
Lassan kezdett beletörődni abba, hogy sohasem lesz szabad mindenestül szeretnie Jászminát. De arra vágyott, hogy a lány megtapasztalja azt a szabadságot, mely csak Isten mélységes ismeretéből származhat. Sokat gondolkodott azon, hogy hogyan mondja el, amit szeretne. Meglátta Dárkót közeledni felé.
– Zágráb, miért szeretitek ti ezt a helyet ennyire? Füstgáz, szürke égbolt, kéksisakosok a sötét utcákon, micsoda undorító hely! És én feláldozom az egyetlen vacak szabad napomat, ráadásul még éhes is vagyok!
Iván elnevette magát és megölelte barátját. Először egy pizzázóba tértek be, ezután pedig villamosra ültek, hogy Máriához menjenek. Közben figyelték a várost, mely újjászületni vágyott. Dárkó az új lovasszobrot nézte, a grófot kinyújtott kezében a karddal.
– Én mondom, a szokásoknak meg kell változniuk. A fiatal szerelmespárok már nem azt fogják mondani, hogy „éjfélkor találkozunk az óra alatt”, hanem hogy „találkozunk a ló alatt”. Ez nem hangzik valami romantikusan. Remélem, az óra azért megmarad.
Iván mosolygott. A Dárkóval töltött idő közelebb hozta hozzá Jászmina emlékét.
54