Page 96 - Roma rapszódia

Szlavica megborzongott.
–Szellem van benned, aki tudja olvasni más emberek gondolatait?
Jászmina mosolygott.
– Van bennem szellem, de nem olyan, mint a kuruzslóké. Isten Lelke néha nagyon tisztán szól hozzám, mint ma este is.
Csend telepedett rájuk, majd Szlavica megszólalt:
– Abbahagyom, mert a bátyámnak gondja lesz az adósságra, és mostantól rám is.
– A bátyád a férjem legjobb barátja.
Szlavicát megelégedés töltötte el, hogy új barátra talált.
– Vannak rokonaid errefelé? De te nem vagy beás, ezt rögtön
tudtam.
– Apámat, anyámat, testvéreimet mind megölték a háborúban.
A bátyáddal és a férjemmel a menekülttáborban találkoztam. Szlavica szeme nagyra nyílt.
– Mindenki halott? Biztosan naponta megátkozod azokat, akik
megölték őket, hogy a bőrük sorvadjon le a csontjaikról!
Jászmina tekintete elkalandozott, de aztán egyenesen Szlavica
szemébe nézett.
–Nem. Isten békét adott, ami nyugalommal tölt el.
Megbocsátottam nekik.
Szlavica megborzongott.
– Én nem tudnék.
Jászmina hallgatott, mintha emlékeznék, majd másra terelte a
szót:
– Szlavica, észrevettem a sebhelyet a nyakadon. Mióta van ott? Szlavica megérintette a sebet:
– Régóta, nem is foglalkozom vele.
95