Page 94 - Roma rapszódia

Annyira idegennek érezte magát, fogalma sem volt róla, hogyan élnek itt az emberek. Mintha idegen országba érkezett volna turistaként.
– Hol vannak Sztefán és Iván? – kérdezte Dárkó.
Mária válaszolt:
– Sztefán a szüleimnél van, de vissza kell mennie a kórházba
még több kivizsgálásra. Holnap tehát hazautazom, de jövök, amikor csak szükséged lesz rám.
– Iván elment Boszniába egy pár napra, így hát én itt maradhatok és segíthetek amiben tudok. Megalhatok ebben a szobában – folytatta Jászmina.
Jászmina nyugodt volt. Szlavicára nézett, akit máris megszeretett. Észrevette és aggodalommal töltötte el a nyakán lévő sebhely, de még túl korai volt kérdezősködni.
Dárkó az arcát a tenyerébe temette.
–Nem érdemlem meg mindezt, de örülök. Megtaláltam a húgomat, akit elveszítettem, te pedig... – Máriára mutatott, majd csendesen sírva fakadt. Furcsa és megrázó volt a pillanat, ahogy húga és szerelme egyszerre léptek hozzá, hogy vigasztalják. Egymásra mosolyogtak. Béke és nyugalom áradt el a kis házban. Dárkó elmagyarázta a húgának, hogy titkolta kilétét, és Mária előtt szégyellte bevallani, hogy roma.
Szlavica elnevette magát:
– Úgy viselkedsz, mint egy horvát, ha bűntudatod van emiatt. Én is másnak tettetném magam, ha lehetne de... – A tetoválásokra mutatott. – Szemmel látható, hogy ki és mi vagyok.
A lányokra nézett:
– Meg kell értenetek, hogy számunkra az igazság nem ugyanaz, mint számotokra. Ha megmondjuk az igazat, azt ellenünk fordítják, így hajlamosak vagyunk arra, hogy az igazságot óvatosan adagoljuk.
93