Page 92 - Roma rapszódia

4
Együtt
Iván a Jászmina által rajzolt kis térképet nézte. Látta, hogy a faluból, amelyet közben teljesen leromboltak, egy út vezet egy kis patakhoz, majd egy sűrű, fákkal benőtt területre. Ezen az úton vonszolta Sztefán az ő drága, megvert, meggyalázott feleségét. A pataktól olyan ötven méternyire kellett lennie a tisztásnak. Az emlékezetből felvázolt térkép megegyezett a szeme elé táruló képpel.
Megtalálta a tisztást és elbizonytalanodott, hiszen innentől már Jászmina sem tudott visszaemlékezni, hogy pontosan merre mehetett Sztefán, hogy elrejtse valamelyik fán a keresztjét. Esteledni kezdett, vissza kellett mennie a városi szállodába, ahol az éjszakát töltötte.
A háború pusztítása ott még mindig látható volt az épületeken, amelyek azelőtt otthonok vagy munkahelyek voltak. Most pedig csupasz gerendák és falak álltak csak, ahol a múlt szomorú szellemei tanyáztak.
Nem általánosságban érzett keserűséget a szerbek iránt, inkább csak azok iránt, akik az ő szép, fiatal feleségét bántalmazták. Előző este azt írta kis jegyzetfüzetébe, hogy a szerbek természetüknél fogva sokkal nyitottabbak és barátságosabbak, mint az ő saját népe. Leírva azt, hogy a „saját népem” rájött: engedte, hogy az előítéleteket szító propaganda belopózzon az elméjébe.
Rájött arra, hogy igazából nem is létezik „a horvát” ember. Elmosolyodott magában, amikor heves nacionalizmustól fűtött dalmáciai barátaira gondolt, akik ugyanannyira horvátok, mint ő, ugyanakkor genetikailag és érzelmileg teljesen különböznek tőle.
91