Page 10 - Roma rapszódia

Lassan bevonszolta Jászminát az erdő mélyébe, hogy ne lássák a faluból. Óvatosan a földre tette, majd a közeli patakhoz ment. Vizet merített a tenyerébe, először ő ivott, azután vizet öntött a leány sebeire. Zsebkendőjével mosta le könny- és véráztatta arcát.
**** *
Az ajtó olyan heves lendülettel tárult fel, hogy Iván azt hitte, kiszakadnak a sarokpántok. Magas, jó negyvenes apja állt előtte. Olyan mérges volt, hogy Iván attól félt, megüti a guta. Emelt hangon szólalt meg:
– Egyszer s mindenkorra megtiltom, hogy elmenj azokhoz!
Iván védekező mozdulattal próbálta enyhíteni a feszültséget. Kiengesztelően és megértően mosolygott, de az apja folytatta:
–Gyűlölöm a szerbeket! Aljas, ocsmány söpredék, gonosz semmirekellők! És azokat a körülmetélt, tolvaj cigányokat sem szeretem sokkal jobban, akiket te muzulmánoknak nevezel. Az ördög szállta meg őket, undorító mocskok! Senkinek sem lehet hinni a fajtájuk közül.
Iván mosolya lehervadt, s haragosan talpra ugrott. Egy pillanatig visszafogta magát, a padlót nézte, hogy lehiggadjon.
– Tudom, mit érzel, de én mégis megyek. Szükségük van a segítségemre, az ügyeiket intézem. Ebben a táborban csak muzulmán cigányok vannak, senki sem áll melléjük. Próbálok nekik segíteni. Csak azért, mert te így gondolkozol, nem jelenti azt, hogy én...
Az apja még jobban felemelte a hangját.
– Ne vitatkozz! Ha elmész, vissza se gyere! Ne hidd, hogy majd meggondolom magam! Így döntöttem és kész!
Iván ismét mosolygott. Nyugodtabban, de apjához hasonló határozottsággal válaszolt:
9