Page 11 - Roma rapszódia

– Meg fogod változtatni a véleményedet, mindig azt teszed. Keménynek akarsz látszani, de a szíved lágy.
– Ne beszélj így ve...
Most Iván vette át az irányítást.
– És amikor az a kis cigánylány megpuszilta az arcodat, mert
pénzt adtál neki? Majdnem elsírtad magad ott az utca közepén. Iván apja elcsendesedett.
– Az más volt, az nem számít! Tudod, hogy milyenek ezek a
táborok. Könnyen megeshet hogy becsapnak, vagy történhet még rosszabb is. Hagyd, hogy a NATO gondoskodjon róluk! Anyád a szomszéd szobában sír. Azt mondta, hogy ha te elmész, ő belehal.
Iván az ajtót nézte, amely mögött anyja sírdogált. Fájt neki, hogy a szüleinek bánatot okoz, bár szíve mélyén tudta, hogy már nem hátrálhat meg.
– Tudom, hogy megérted, miért kell elmennem.
Az apja hangja meglágyult.
– Hát akkor mikor indulsz? Kiviszlek az állomásra.
Ekkor Iván testvére, Mária lépett be. Finom arcvonású, magas
asszony volt, hosszú barna haja a derekáig ért. Sötétbarna szeme szépségét nem a sminknek, hanem a tapasztalatnak és az átélt szenvedésnek köszönhette. Mosolygott, de mintha nem igazán érdekelte volna a férfiak szóváltása.
– Inkább én szeretném levinni Ivánt az állomásra.
Az apa még utolsó próbálkozásként a józan észre hivatkozott, majd sértések áradatát ontotta a szerbekre és a romákra. Végül megölelte a fiát, és kiment a szobából.
– Olyan, mint egy gyermek. Amikor megbántják, begurul – szólalt meg Mária, majd elmosolyodott. – Akárcsak te!
Iván felállt, és átölelte a nővérét.
10