Page 13 - Roma rapszódia

Megint Nádzsi szólalt meg:
–Micsoda ostobaság! A keresztény papok és a muzulmán imámok megáldják a fegyvereket, és kiküldik a szent harcosokat, hogy visszafoglalják ezt vagy azt a területet. Ezt a húst megeheted, a másikat nem, tilos az alkohol fogyasztás, csak bizonyos napokon ehetsz meg bizonyos ételeket, de megerőszakolhatod a húgomat! Én mondom, mindig a vallással van baj. Jobb lenne nélküle. Higgy, amit akarsz, és ha Isten létezik, ő meg fog érteni. Ha lenne Isten, személyesen szólna hozzánk, nem csak papok által, és tisztázná, kinek van igaza és kinek nincs. Én ki akarok menni Amerikába, ott akarok élni. Magammal viszem a feleségemet és a fiamat, elkotródok innen. Azt mondják, ott mindenkinek van munkája és autója, és azt csinálnak, amihez éppen kedvük támad.
Nádzsi a parazsat bámulta, és eluralkodott rajta a búskomorság. Sokatmondóan hallgattak. Mintha az érzelmeik, a tűz és a ruhájukból párolgó nedvesség mind egyetértésbe olvadt volna össze.
Nádzsi szomorú, halk, de megfontolt hangon folytatta:
– Azt hiszem, új vallást alapítok: reggel kelj fel és ölj meg egy szerbet, menj el dolgozni és ebédre ölj meg egy szerbet, és a nap végeztével...
Egyik társa egy darab sertéshúst tolt az orra alá.
– Itt van egy szerb lába, egyél!
Nádzsiból kitört a nevetés, és elkezdte rágni a tiltott húst.
12