Page 14 - Roma rapszódia

2
Béke
Az ágak között átsugárzó nap fénye felébresztette Jászminát. Minden testrésze sajgott a fájdalomtól, meg sem tudott mozdulni. Ugyanakkor eluralkodott rajta a lelki fájdalom is, hiszen emlékezetében újra meg újra lejátszódtak az előző nap eseményei.
Szeretett volna visszamenni az időben és újra átélni a történteket, de ezúttal legyen nála kés, pisztoly vagy valami, amivel megvédheti magát. Tudta, hogy családtagjai halottak. Megérezte ezt Sztefán viselkedéséből is, bár a fiú nem szólt semmit.
Felfoghatatlan volt, hogy azon a szörnyűséges napon elpusztult minden, amit valamikor is szeretett és értékes kincsnek tartott. Bárcsak meghalna, szép csendben meghalna, és átsuhanna oda, ahol a halottak vannak!
Sztefán letérdepelt mellé és az arcát nézte. A lány látta a nyakában lógó láncon a keresztet. Mintha csúfot akarna űzni belőle, ahogy ott himbálózott a mellén. A fiú pedig, látta a lány homlokán a jelet, és fiatal, érzékeny szíve ösztönösen összekötötte a kettőt. ?Kikapcsolta a láncot és gyengéden tartotta a tenyerében. Majd felállt, szétnézett és miután pár méterre észrevett egy girbegurba fát, odalépett és betette az egyik üregbe.
Jászmina kínosan érezte magát. Szerette volna azt mondani neki, hogy ne tegye, és hogy ő megérti, de a szavak nem hagyták el ajkát. Sztefán megint letérdepelt mellé és figyelte. A maga korlátozott eszével is tudta, hogy élelmiszert és vizet kell találnia és valamiféle orvosi segítséget, mert ha nem, barátja ott az erdőben fog meghalni.
13