Page 9 - Roma rapszódia

rátapadt Jászmina húgára, aki oda volt kötözve az asztalhoz, a torkát elmetszették, szeme üvegesen meredt a semmibe. A fiú hátrálni kezdett, de az élettelen test látványa szinte megdermesztette. A templomba akart futni, bebújni egy pad alá. Ha a tömjén illatát érezte, az valahogy biztonságérzetet adott neki.
A másik szobában Jászmina kisöccsére talált. A fiúcska a padlón feküdt kiszúrt szemekkel. Kinyújtott kezével halott édesapja kezét fogta, akinek a testét szitává lőtték. Vajon melyikük fogta meg a másik kezét?
Sztefán felkapott egy sálat, vállkendőt és kabátot, és Jászminához indult. Ahogyan visszatért az előző helyiségbe, elakadt a lélegzete. Most vette észre, miért himbálózott olyan furcsán a nehéz bejárati ajtó. Jászmina édesanyjának keresztre feszített teste volt rászegezve. A fiú majd megzavarodott. Fájdalmasan nyögve botorkált ki a kertbe, ahol fiatal barátnője feküdt. Letérdelt a földre, öklendezett.
Jászmina időnként elvesztette az eszméletét. Most magához tért. A meleg ruhák biztonságérzetet adtak neki. Sztefán gyengéden a fejére tette a kendőt, és óvatosan előrehúzta, hogy eltakarja a vértől foltos kereszt jelét. A lány próbált megmozdulni, de nem sikerült. A lábait derekától lefelé nem érezte, a háta és a nyaka viszont lüktetett a fájdalomtól, mintha valaki meggyúrta volna egy kőlapon. Véres arcán meleg könnyek szivárogtak végig vonalakat rajzolva a megalvadt vérben, mintha ismeretlen irányba igyekvő kis patakok lennének.
Sztefán természetfeletti erővel ülő helyzetbe segítette a lányt, majd lábra állította. A leány azonnal elájult a fájdalomtól. A fiú valahogy átkarolta és az erdőbe vonszolta. Saját édesanyja és édesapja teste még mindig az utca közepén feküdt. Nem tömjén, hanem füst szálldogált körülöttük. Sztefán úgy haladt el mellettük, mintha észre sem vette volna őket.
8