Page 109 - Roma rapszódia

– De mi ezt a a családod a Vöröskeresztnél és a Vörös Félholdnál jelentettük, és az iratok alapján rá kellett volna jönniük, hogy kik maradtak életben és hol élnek.
Az igazgató megértően mosolygott.
– Elvileg igen, de ezen a területen a tényfeltárás nem volt könnyű feladat. A szerbek muzulmánokat gyilkoltak, a muzulmánok szerbeket, a horvátok mindkettőt. Szerintem le akarták zárni az ügyet minden részletesebb nyomozás nélkül.
Iván hátradőlt a székén és a mennyezetre szegezte tekintetét. Az igazgató folytatta.
– Tehát Szemrát kisebb trauma érte, de aztán leküzdötte és megbirkózott vele.
Elmosolyodott és némi szünet után folytatta.
–Lehet, hogy valaki imádkozott érte. Az igazság az, hogy habár még nem egészen stabil, igazán nincs szükség arra, hogy itt legyen. Csak nem volt hová mennie. És maradjon közöttünk, fehér köpenyesek között, a költségvetés megengedte, hogy itt tartsam. Van egy kis szobája, és segít nekem az irodában. Nem örülök, hogy elmegy.
Ivánt megkönnyebbült és hálás volt. Tetszett neki az igazgató.
– Mi legyen hát? El tudnám vinni, ha a papírjai rendben vannak. Az igazgató mosolygott.
–Nem lesz semmi gond a papírokkal. A Vöröskereszten
keresztül áthelyezhetem. ENSZ okmánya lesz és horvát vízuma. A továbbiakban az önök részéről kell elrendezni az ügyét, de kevés a valószínűsége, hogy nehézségekbe ütközzenek. – Elnevette magát. – Bármilyen különbségek is legyenek közöttünk, szerbek és horvátok között, egy dolog összeköt bennünket. Az pedig a szükségtelen bürokráciára való hajlam.
108