Page 135 - Roma rapszódia

folytán a fiúba visszatért a lélek. Körülnézett és meglátta Máriát és Dárkót, Ivánt és Jászminát, és most Szemra kedves arcát. Megmozdult és sorra a szemükbe nézett. Iván közelebb húzódott hozzá. Megsimogatta a fejét, majd halkan megszólalt.
– Hoztam neked valamit.
A zsebébe nyúlt és kihúzott egy borítékot, a borítékból egy ezüst keresztet és egy láncot. Megfogta Sztefán kezét és a tenyerébe tette. Sztefán annyi nap elteltével szorosan összezárta a tenyerét. Benne volt, ami annyira értékes volt számára. A szeme megtelt könnyel. Bólintott és fáradtan mosolygott. Mintha az egész szoba együtt lélegzett volna fel, hiszen az újjászületett, azaz visszatért az életbe.
Máriára, majd Dárkóra nézett. Suttogva próbálta kimondani élete első szavait. Azok számára, akik nem ismerték, nem sokat jelenthettek ezek a szavak, de akik ott voltak, azoknak a szavak érthetően és édesen csengtek:
– Anya, apa.
Mária sírva fakadt, magához vonta a fejét és a homlokát csókolgatta. Dárkó átölelte őket. A két testvér egymás kezét szorongatta, Iván elégedett és boldog volt. Az történt, hogy a kedves Gyokovity úr összehívta a barátait, és ők keresték meg az erdőben a keresztet és a láncot. És mikor megtalálták, felhívta a jó hírrel.
134