Page 17 - Roma rapszódia

Jászmina hirtelen arra riadt, hogy négy felfegyverzett fiatalember állja őket körül. Érezte, hogy Sztefán közelebb húzódik hozzá, mintha védelmezni akarná, de mintha saját maga is védelmet keresne nála.
Nádzsi körülnézett, mielőtt melléjük guggolt. Figyelmesen szemlélte Jászmina arcát és Sztefánt.
–Minden rendben, biztonságban vagytok. Muzulmánok vagyunk.
Jászmina nem mozdult, nem szólt. Sztefán megdermedt. A lány felismerte a férfi akcentusát, és tudta, hogy az Közép-Boszniából jött.
Nádzsi gondterhelt arccal figyelte a fiatal lányt. Meglátszott, milyen szenvedéseken ment keresztül és mit élt át. A haragját csak az együttérzés csillapította. Gyengéd hangon szólalt meg:
– Tudnom kell a neveteket. Van rá módunk hogy kijuttassunk titeket innen, de kell a nevetek.
Jászmina egy pillantást vetett Sztefánra, fejében villámgyorsan száguldottak a gondolatok. Alig hallható suttogással válaszolt:
– Jászmina Bajrami, ő az öcsém, Hamid, a család többi tagja halott.
Sztefán tekintetét Jászminára, majd Nádzsira szegezte. A leány neve elárulta, hogy roma származású, muzulmán roma.
– Hamid nem tud beszélni, de mindent megért, amit mondasz neki.
Nádzsi a földet fürkészte, majd lassan felállt és arrébb lépett. Jászmina hallotta, ahogy magában átkozódik és káromkodik. Majd a lány felé fordult:
–Az egyikünk elmegy orvosságért és segítséget hoz, hogy elvihessünk. Egyenlőre tudunk adni ennivalót és pokrócot.
16