Page 192 - Roma rapszódia

nézett. Tudta, hogy bízhat benne. Félelmét izgatottság váltotta fel. Sztefán megszólalt.
– Hát ha üzlet, akkor alkudjunk!
Jancsi nevetett.
– Nem csak üzletről van szó. Hiába ajánlasz fel több pénzt.
Engem félrevezettek, és én ezt megbosszulom!
Sztefán kinyitotta a borítékot.
– Itt a birtoklevél a telkemről, aminek az értéke 60.000 euró.
Voltam a közjegyzőnél és a nevedre írattam. Csak annyit kell tenned, hogy aláírod, és a tiéd lesz. Ha ezt megteszed, Miléna az enyém, a könyvei is, és én vele együtt távozom, ezzel vége az egésznek.
Jancsi elsápadt. Miléna sírni kezdett. Sztefán odalépett hozzá és átölelte.
– Ez egy átverés, ennek átverésnek kell lennie. Nem ér ő 60.000 eurót, csak 300-at. Ez őrültség! – zihálta Jancsi.
Tomiszláv siránkozva könyörgött:
– Üzletet kötöttünk. Nem szegheted meg az ígéretedet!
– Ó, dehogynem! – förmedt rá Jancsi, majd Sztefánhoz fordult:
– Megegyeztünk!
Ezzel aláírta a levelet. Miléna nem hitt a fülének. Sztefán
gyengéden felemelte, és mintha pihekönnyű lenne, úgy vitte ki az ajtón. A táskát és a könyveket utánuk vitték.
Sztefán nagyot szívott a kinti friss hideg levegőből és végignézett a falun. Miléna szeme zárva volt, és arca a fiú mellkasához simult. Az egész falu kétoldalt sorfalat állt, mint egy tisztelgő század, miközben Sztefán elhaladt előttük. A lány suttogott, a szeme még mindig be volt csukva.
– Szeretlek, Sztefán.
191