Page 204 - Roma rapszódia

– Kérlek, ne hagyj el megint! Nagyon nagy szükségem van rád. Rádován megszorította a kezét.
– Elviszlek magammal, de addig nem élhetünk együtt, amíg
össze nem házasodtunk. Szeretném, ha megtalálnánk Istent, mint Miléna és Sztefán és Náda néni.
Iréna megcsókolta a kezét és behunyta a szemét.
– Olyan tiszták, ugye?
– Igen, és azt szeretném, hogy mi is olyan tiszták legyünk.
Szeretlek, Iréna.
**** *
Dárkó és Mária Sztefán ágya mellett ültek. Az ágy másik oldalán Miléna egy tolószékben. Dárkó kivett a zsebéből egy borítékot.
– A birtoklevél... ó, ez az a birtoklevél, amely miatt egy vadnyugati lövöldözés részesei lettetek. Úgy sejtem, az eredeti megsemmisült, de itt van a másolata. Átnéztem, és teljesen ugyanaz.
Milénához fordult. Először beásul majd horvátul szólt hozzá.
– Miléna! Mária és én vagyunk Sztefán szülei. Úgy neveltük fel, mint a saját fiunkat, és úgy szeretjük, mintha a miénk lenne. Nálad jobb feleséget, kicsikém, nem is találhatott volna, és büszkék vagyunk, hogy a családunk tagja leszel.
Máriára mosolygott.
–Az egész életemet azzal töltöttem, hogy megpróbáltam elmenekülni a roma világtól, de az mindig utolér.
Mária a karjaiba zárta Milénát. Miléna Sztefán kezét fogta. – Jézus csak meggyógyított engem, ugye?
Sztefán gyengéden megcirógatta az arcát.
– Igen. Tényleg meggyógyított.
203